Intézményünk helyi programjának egyik fő célja a környezet megismerésére nevelés, a környezet és természetvédelem. Ennek jegyében hosszú évek óta hagyomány óvodánkban, hogy az Állatok Világnapjához kapcsolódóan kirándulást szervezünk az erdőbe, s erre szeptember végén került sor.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, kellemes, napsütéses időben tehettünk hosszú sétát az erdei ösvényeken, hallgathattuk a madarak énekét, az erdő hangjait. Igaz, csak apró állatokkal találkoztunk, de a nagyobb erdei vadak nyomát is felfedezhettük . A megfigyelésekhez nagyítókat, távcsöveket, nagyítós poharakat használtunk.

Megvizsgáltuk az erdő legidősebb fájának törzsét, az aljnövényzetet, a bokrok-cserjék terméseit. A nagyítók segítségével össze tudtuk hasonlítani a levelek, virágok apró részecskéit, az erezetüket.

A mi óvodánk minden aprósága ismeri a természetjárók legfontosabb szabályait:

• Nem tördeljük ok nélkül a növényeket
• Ismeretlen bogyót, termést nem szabad megkóstolni
• Az erdő csendjét nem zavarhatjuk, mi ott csak vendégek vagyunk
• A szemétnek a táskában a helye, s csak a megfelelő helyen szabad azt kidobni.

A megfigyelések, s a „kincsek” gyűjtögetése után előkerültek a hátizsákokból a finomságok, majd közös lakmározás kezdődött. Maradt idő játékra is, labda kiütőzés, fogócska, lovacskázás kezdődött, s még sorversenyekre is be lehetett nevezni.

A sok játéktól elfáradva, de élményekkel gazdagodva érkeztünk vissza az óvodába autóbusszal.

Kategória: ÁMK, Zöldág óvoda

FRISS HÍREK

Körúti színház

RAY & MICHAEL COONEY Minden lében három kanál – komédia Tom Kerwood Beleznay Endre Linda ...

Takarítási világn

Természetvédő jeles napjaink megünneplésébe igyekszünk a szülőket is bevonni. Az ...

Erdei kirándulás

Intézményünk helyi programjának egyik fő célja a környezet megismerésére nevelés, ...

Iskolások visszalá

Az általános iskola 1.a és 1.b osztályos tanulói visszalátogattak az ...

Állatok világnapja

Minden évben készülünk az Állatok Világnapjára. Így történt ez 2011-ben ...